Szeretsz Énekelni?

Szívesen énekelnél a magad és mások örömére is?

A sok „reál” között kikapcsolódnál egy kis „humánnal”?

Részt vennél egyetemi és külsős koncerteken, fellépéseken, akár külföldön is?

Valamelyik kérdésre igennel válaszoltál?

Csatlakozz hozzánk csütörtökönként 18:00-tól a K épület földszint 10-es termében.

Karnagyunk


A Műegyetemi Kórus karnagya és művészeti vezetője Vasváriné Vida Györgyi, aki 2020.05.23-án megkapja a Műegyetem Díszpolgára kitüntetést a kórusért végzett 45 éves áldozatos munkájáért.       

A Liszt Ferenc Zeneakadémia középiskolai énektanár és karvezető szakán Párkai István tanár úr tanítványaként tanult; tanulmányait “Summa cum laude” Vörös Diplomával végezte el 1997-ben.

Egyetemi évei óta több kórust alapított és vezetett, illetve vezet.

1975-ben lett másodkarnagya a Budapesti Műszaki Egyetem Kórusának Dobray István karnagy úr mellett. 1977 óta karnagyként és művészeti vezetőként vezeti az énekkart. Számos rádió- és CD-felvételen vezényelte a kórust, amellyel sokszor szerepelt az Egyetem rendezvényein, jótékonysági hangversenyeken, önálló egyházi és világi koncerteken. Vezetésével és betanításával a Műegyetem Zenekarával és esetenként más zenekarokkal és kórusokkal összefogva számos oratórikus mű előadásában is résztvett a kórus.

A Karlsruhei Műszaki Egyetem Kórusával fenntartott testvérkórusi kapcsolat keretében vezényelte 1991-ben három alkalommal Mozart Requiemjét Nürnbergben és kétszer Budapesten. Vezetésével a Műegyetemi Kórus legnagyobb sikerét 1992-ben Spanyolországban, Valenciában érte el. Megosztott első helyet szerzett az Egyetemi Kórusok Első Világfesztiválján.

A kórus Györgyi vezetésével jelenleg a Gliwiczei Műszaki Egyetem kórusával tartja a kapcsolatot. Ennek a kapcsolatnak az eredménye több oratórikus mű bemutatása Gliwiczében és Budapesten.